2012. november 10., szombat

Milyen körülmények között?


Mai filmélményem kapcsán több kérdés is megfogalmazódott bennem a projektünk kapcsán.


A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál keretében láttam ma az Anton itt van című orosz dokumentumfilmet. A film egy autizmus spektrum zavarral élő fiú néhány évét dokumentálja, családjának helyzetét feltárva (fiát egyedül nevelő halálos beteg édesanya és a családdal kevésbé törődő édesapa), illetve az oroszországi ellátórendszer útvesztőibe vezet el minket. Mindenképpen érdemes megnézni a filmet, azt gondolom jó képet ad magáról az autizmusról is, bár a jelenségeket nem magyarázza, de talán a sztereotípiáknak ellentmondó vagy legalábbis más esetet mutat be. Számomra nagy öröm volt, hogy a filmben nagy hangsúlyt kap az, hogy az autizmussal élő emberek is érző lények, ugyanúgy képesek szeretni és adni másoknak, még akkor is, ha ezt számunkra sokszor nehezen értelmezhető módon teszik.

A projektünk és a kurzus során rengeteg olyan eszközzel ismerkedhettünk meg amelyek nagyban segítik a tanítási-tanulási folyamatokat, segítséget nyújtanak a mindennapi életünkben, és fogyatékos emberek számára is elérhetőek vagy speciális nekik, az ő igényeiknek megfelelően tervezték.
Mindezeket azt gondolom tekinthetjük az ellátórendszer egy kis szeletének. Ma Magyarországon mi gyógypedagógus hallgatóként jórészt rutinosan használjuk, ha nem is napi szinten, de tisztában vagyunk a működésükkel (google alkalmazások, youtube stb.) és lassacskán azt is tisztábban látjuk miként tudjuk ezek segítségével hatékonyabbá tenni a gyermekek tanulási folyamatait.

Mi a helyzet azokkal a gyermekekkel, felnőttekkel akik azonban a nekünk teljesen alapellátásnak tűnő szolgáltatásokat sem érhetik el? 
Azt gondolom, hogy ez nem csak a filmben bemutatott oroszországi helyzetre lehet igaz, hanem hazánkban is találhatunk olyan régiókat, ahol még a megfelelő iskola, a taneszközök illetve a plusz óraszám vagy fejlesztés, terápia sem elérhető, IKT eszközök pedig szóba sem kerülnek.

Természetesen ez csak egy gondolat a film kapcsán, továbbra is azt gondolom fel kell készülnünk ezen eszközök használatára, de a filmben ábrázolt helyzetet sem szabad elfelejtenünk.

Ízelítő a filmhez (ebben a film részleteit, illetve a rendező kommentárját láthatjátok).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése