2012. november 30., péntek

Autizmus specifikusan gondolkodva

A tegnapi nap után sokat gondolkodtam azon, hogy a kérdőív összeállításánál miért nem törekedtünk még inkább arra, hogy autizmus specifikus legyen, miért nem strukturáltuk jobban, vagy támogattuk meg a kérdéseket/instrukciókat képekkel?

Aztán rájöttem, hogy nem feltétlenül volt ez hiba, hiszen minden attól függ mi a célunk vele. Nekünk az volt a nem titkolt célunk, hogy két csoporttal ugyanazt a kérdőívet töltessük ki (egyszerű feleletválasztós kérdések, fiatalokhoz közel álló téma) és a kitöltött kérdőívek közül következtetni tudjunk az adott csoport sajátosságaira. Ez azonban részletes elemzést kíván, a tegnapi alkalom során felmerült kérdések, problémahelyzetek kapcsán el is kezdem.

A kérdőív úgy készült, hogy önállóan, instrukció nélkül is ki lehessen tölteni. Természetesen jeleztük, hogy ha segítség kell, nyugodtan kérdezzenek. A kérdések egyértelműek, teszt kitöltés is készült kontroll személlyel, ő nem jelezte hogy bármi nehézsége adódott volna. (neurotipikus)

A segítségkérés nagyon jól működött a tegnapi csoportban, többször is kérték, hogy segítsek az értelmezésben.
De miért lehetett nehézségük? (néhány lehetséges magyarázat)


  • "a két válaszlehetőségnek lehet metszete is" = a két válaszlehetőség egymást fedheti. Tehát nem tudok a háromból egyet kiválasztani, de az instrukcióban az szerepel, hogy egyet karikázzak be. (Ezt a "leginkább" szó jelzi) --> nem elég konkrét az instrukció számomra.
  • A válaszlehetőségek közül azért nem tudok választani, mert egyik sem illik rám. Tehát akkor a "máshol" lehetőséget kell választanom és kifejtenem, de ezt nem tudom megfogalmazni! Mert túl tág jelentése van annak a szónak, hogy "máshol", nem elég konkrét.
  • Az alábbiak közül karikázzam be azt, amit tanulásra használok és értékeljem 1-3-ig, hogy mennyire segíti a tanulásomat. Akkor most mit is kell csinálni? Két instrukció vagy kérdés is szerepel, nagyon nehéz felállítani a sorrendet (szerialitási nehézség) illetve a sorrend azonosítása után megtervezni és kivitelezni azt (tervező-kivitelező funkciók zavara).
A fenti esetek csak példák arra, mi lehet ilyenkor a fiatal fejében, de rávilágít arra milyen nehézségekkel szembesül egy kérdőív kitöltése kapcsán. Érdemes tehát még jobban specifikálni a kérdőívet? Még konkrétabb kérdéseket feltenni?
Végeredményben mindannyian ki tudták tölteni a kérdőívet, kértek segítséget, tehát biztosítottunk egy gyakorlási lehetőséget arra, hogy hasonló helyzetben mi a teendő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése