kinek mi

A héten egy izgalmas monodrámát láttam a Thália színház stúdiójában, a Vakságot. A darab egy látását fokozatosan elveszítő nő története: felkavaróan mesél mindennapi küzdelmeiről, sikereiről, próbálkozásairól, - vak emberek rövid történeteiből, léttapasztalataiból és az alkotók saját élményeiből építkezve egyfajta vak stand-up comedy láthattunk. Sokszor hihetetlenül viccesen bemutatva egy-egy kegyetlenebb pillanatot ("És amikor már egy jó ideje üvöltöztem neki, hogy na álljon végre arrébb, egy kezet éreztem a vállamon: Ne haragudj, segíthetek? Csak mert tíz perce egy lámpaoszloppal kiabálsz!"), a közönséget is bevonva kaptunk egy órányi katarzist és sok órányi gondolkodni valót. Az előadás után egy beszélgetéssel folytatódott az est, lehetett kérdezni az alkotóktól és a rendezésben közreműködő Vakok Szövetségét képviselő nagyon szimpatikus nőtől, Zsuzsitól. Szóba került néhány, az elmúlt évek során a vak embereket támogató, társadalmi integrációjukat megkönnyítő intézkedés, előrelépés (vagy legalábbis annak vélt terv, újítás), többek között például a Braille írással is feltüntetett értékjelzés a régebbi ötezres bankjegyeken. A darabban volt is egy olyan rész, amikor Lillának, a vak nőnek fizetnie kell és ezt csak úgy tudja menedzselni, hogy a nagyobb címleteket a farzsebében, a kisebbeket pedig az első zsebében tartja (na és persze bízik a szerencsében, hogy nem vágják át..). Zsuzsi elmesélte, hogy ez a Braille-ötezres - bár jó ötletnek tűnt - sajnos nem volt eléggé átgondolva, mert a jelek gyorsan kisimultak, elkoptak. Erről találtam egy cikket, ahol részletesen elemzik, mi is a probléma: "Az egyforma méretű bankjegyek között eligazodni képtelen vakok helyzetét ráadásul néha kihasználják, rosszul adnak vissza nekik, vagy a ténylegesnél kisebb címletűként kezelik a tőlük kapott pénzt. A csalást bebizonyítani pedig borzasztóan nehéz, hiszen ők sem reklamálhatnak a kasszától való távozás után.Nagyban segítené viszont a vakok önálló fizetését, ha az euróhoz hasonlóan a forintbankók is eltérő méretűek lennének."

Továbbá a pár éve készült Braille-utcanévtáblák ellentmondásos fogadtatásáról is beszélgettünk. Zsuzsi szerint ez szintén jó ötletnek tűnt és a Vakok Szövetségében a szándékot értékelték is, csak megint elmaradt az egyeztetés és az érintettek tényleges bevonása. Egyrészt a vak emberek közül is kevesen ismerik a Braille-t, másrészt felmerülnek bizonyos technikai problémák: minden utcasarokra nem fog tábla kerülni - így hogyan találhatnának rájuk? (Talán végig kellene tapogatniuk az összes házfalat és utcasarkot? Körbe kéne kérdezősködniük a járókelőktől, hogy ugyan van-e itt Braille-tábla? Ehelyett akár azt is megkérdezhetnék, hogy milyen utcában vannak...És ha éppenséggel megtalálják, vajon megfelelő magasságban van-e kihelyezve ahhoz, hogy el tudják olvasni? Ha pont szakad az eső, vagy a hó, vagy egyszerűen csak koszos, akkor előtte majd letörölgetik? És még lehetne folytatni...) 

Azt hiszem, ebből egyértelmű: attól még, hogy mi, a többség egy bizonyos újítást, ötletet jónak és hatékonynak gondolunk, azért ne felejtsük el megkérdezni róla azokat sem, akiknek szeretnénk megkönnyíteni a helyzetét. Így elkerülhető a látszatintézkedés gyanúja vagy az utólagos kínos rádöbbenés.