2012. szeptember 20., csütörtök

Hát akkor kezdem...

Bevezetés és magyarázat gyanánt- hogy miért is jött létre ez a blog- annyit leírnék, hogy az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar negyedéves tanulóiként lehetőságünk volt felvenni az Infokommunikációs eszközök (IKT) és WEB 2.0 a gyógypedagógiában c. kurzust.
Ennek keretein belül és a kurzus teljesítésének reményében kezdjük szerkeszteni ezt a blogot.

Témánk az univerzális tervezés.
Első hallásra mi is törtük a fejünket, hogy vajon ebbe a témakörbe mi tartozhat...kerekedett is belőle egy gondolattérkép...
Univerzális tervezés elvégre megvalósulhat a fizikai környezet létrehozásában, oktatásban illetve a kommunikációban is. Tehát rendkívül szerteágazó téma.

Első lépésként nem is nagyon tudtam mit csináljak, így beírtam a google-ba és rákerestem. Az eredmény picit meglepett hiszen gyógypedagógiai vonatkozásban nem sok oldalt dobott ki.
Volt 1-2 tervező, építő cégnek az oldala, az univerzális tervezés tanításáról szóló weboldalak, valamint az előző években ugyan ezt a kurzust teljesített tanulók blogjai :)

Valami miatt megakadtam azonban egy (amúgy teljesen jelentéktelen kis) cikken az univerzális  tervezésű zuhanyzókról. Itt írnak arról, hogy jól meg kell fontolni bizonyos szempontokat a zuhany tervezése előtt, úgy mint az ülőkék, zuhanyrózsa, fogódzók, falfülkék, padlózat stb kialakítása. Az akadálymentesség szempontjából a fogyatékos embereket is említi a cikk, de a  hangsúly nem ezen van. Rengeteg szempontot említ, ahol figyelembe kell venni a gyerekek méreteit is, hogy pl. számukra is könnyen elérhető, használható legyen minden.
Talán ez fogott meg ebben a cikkben, hogy soha nem gondolnám, hogy akár egy zuhany létrehozásánál is ennyi opció legyen, mint ahogy ebben a cikkben is írtak kezdve a levehető zuhanyrózsától, ami a cső hosszában bárhol rögzíthető egészen az extrém ötletekig.
Rövidre zárva tehát még biztosabb lettem abban, hogy a számunkra fontosabb oktatás és kommunikáció területén is rengeteg lehetőség és még számomra nem ismert út van, amit projektünk alatt reméljük közösen meg is fogunk ismerni.

2 megjegyzés:

  1. Kedves mindenki, aki eme blogot olvassa!


    Ahogy elkezdődött ez a félév, úgy mi is nekilendültünk a munkának. Mint, ahogyan Eszter azt már említette, az Univerzális tervezést választottuk témánknak, mert úgy gondoltuk, hogy eddig még erről a területről nem hallott, nem kapott információkat osztunk majd meg veletek. A kezdeti ijedtség és bátorság mellett belevágtunk a kutakodásba, ötletelésbe, nézelődésbe, blogolásba, csicsergésbe. :) Bízunk benne, hogy izgalmas félév előtt állunk, és biztos vagyok benne, hogy a közös munkát élvezni fogjuk, valamint Nektek is tudunk hasznos infókkal, vidám hangulattal szolgálni.
    (A fürdőszoba megtervezésével kapcsolatban, vagy egy most már vicces, akkor nem volt az sztorim. :) ;) )

    VálaszTörlés
  2. Először is köszönet Eszternek a blogért!

    A csoportunk megalakult és - bár kissé megkésve - de én is bekapcsolódtam az univerzális tervezés körüli izgalmakba! A digitális bennszülöttek, az Y-generáció, a podcast és a TeacherTube sem rejtélyes fogalmak már többé, továbbá követem a twittert (vagy ő követ engem..) és bárhol tehetek egy virtuális sétát, ahol csak kedvem tartja - akár óra alatt is.

    És a nap híre: elkészült a projekttervünk, a tanulásban akadályozott fiatalok infokommunikációs eszközhasználatát vizsgáljuk majd, elsősorban azokban az iskolákban, ahol szakpedagógiai gyakorlatunkat töltjük. Persze, még lehet módosítás, egyelőre keresem a kapcsolatokat a téma és az univerzális tervezés között...

    VálaszTörlés